El kell mondjam, kicsit zavarban vagyok ezzel a blogírással kapcsolatban, hogy egyáltalán kinek írom és mi célból, meg hogy például ami engem érdekel, az mást mennyire, ilyenek. Mert persze elsősorban saját magamnak hogy később könnyes szemmel nosztalgiázhassak, valamint hogy ne kelljen ugyanazokat leírni a - persze nagyon jóleső - érdeklődésekre válaszul újra és újra, viszont nekem se a naplóírás nem ment soha igazán, se levélírásban nem voltam sohasem túl megbízható. Azért megpróbálom, talán nem lesz annyira béna és rendszertelen. Na nem is sopánkodok tovább ezen, inkább a lényegre térek.
Múlt vasárnap óta vagyok Madridban. Ez az állapot - mármint hogy tartósan itt fogok létezni - még öt-hat nap után is gyakorta meglep. Az első benyomások fényesek, főleg ha ügyesen, a megfelelő módon viszonyulok a történésekhez.
Például az intenzív nyelvkurzus, ami az első heti programunk volt az egyetemen, lényegében teljesen haszontalanul telt a nyelvtudás megalapozását tekintetve, viszont segítségével megismerhettük Martat, az elbűvölő spanyoltanárnőt, aki az almodovari csúnya, alaktalan, lassúfelfogású, felszínes, ám de a végletekig gátlástalan és természetes nők egy megtestesült példánya. Olyan szórakoztatóan esetlen volt, hogy engem odaszegezett a székhez napi 4 órán át 4 napon keresztül. Nem is bánom annyira, hogy a spanyoltudásom nem fejlődött szinte egy lehelletnyit sem, persze azért hamarosan megindulhatna a fejlődés útján! Főleg egyébként, hogy angolul Madridban nem sokra jut az ember az eddigi tapasztalatok szerint.
Vagy a mai toledoi szervezett túra, ami jószerivel az egyetlen közösségi program volt az iskola szervezésében a welcome weekre. Hát mondjuk inkább ideadhatták volna a buszjegy árát és kimentünk volna magunk, ugyanis nem tettek mást, mint 10 körül kiraktak minket ott, délután pedig összeszedtek és visszahoztak. Hogy 6 órát mit csinálunk ott, az ránk volt bízva (kemény mínuszokban jegyzem meg), mindennemű idegenvezetés, vidám csoportos programok vagy bármi hasonló hiányában. Na de Toledo egyfelől impozáns, nem hagyja unatkozni az embert, másfelől pedig mindenkit rákényszerítettek így a kapcsolatépítésre a teljes negligálásuk folytán és ez a - valószínűleg nem tudatos - céljuk végülis teljesült.
Otthonra 2 napi intenzív keresgélés után a Pta de Toledo mellett, a Latina negyed szélén, a Palacio Royaltól egy köpésre leltem (a points of interesteket a Helyek fül alatt található térképen gyűjtöm, meg lehet nézni), lakótársaim maguk a főbérlők, Juan és Ivan, egy rokonszenves spanyol duó. Az estéket általában a tévé előtt töltik, egyébként meg alig vannak itthon, teljesen ideális. Nagy barátkozás nem volt velük eddig, de teljesen lelazult a viszony, nincsenek kényszeredett csevegések, csak amennyi szükséges.
A napok igen mozgalmasak eddig, nem sok időm maradt semmire, főleg hogy hazaérkezés után várnak az munkaügyek, az estékre meg úgy tűnik összeverődtünk néhányan, akik nagyszerű ivókompániának bizonyulunk. Mondjuk tegnap egy klasszik salsa klubban kötöttünk ki, ez azért egy kicsikét sok volt...
Egyszóval remek hely ez itt, aki erre jár, mind meglássa.
Ja, és lesznek képi illusztrációk, most csak egyet osztok meg, a szatyros lépcsőembert, akivel reggelente botlunk mindig egymásba:
jó lesz ez, vamos!
VálaszTörlés